Rólam
Az ember beleszületik egy környezetbe, egy gondolkodásba, életfelfogásba, amelyet a szülei, vagy a családja képviselnek. Beleszületik egy olyan életbe, amely nem mondható boldognak, mert a családja másképpen értelmezi a boldogságot, nem úgy, ahogyan kellene, hiába a szeretet a legfontosabb. Sokszor ez nem tudatos, hanem egyszerűen a család sem tudja a valós jelentést. Néha ők tanítanak minket, de néha nekünk kell őket.
Én is egy olyan környezetből jöttem, ahol nem tanítottak meg arra, hogyan kell legbelül, magamban boldognak lenni. Azért nem tudtak megtanítani, mert nem volt a kezükben az eszköz, hiszen nekik sem tanították meg. Más világ volt akkor, anyáink, sőt nagyanyáink idejében is...Nagyszüleink, dédszüleink korában, a háború idején nem éppen a boldogságkutatás volt a legfontosabb, hanem a túlélés. A szenvedés és a fájdalom hozzátartozott akkoriban az élethez, s sajnos ezt az idősebbek magukkal hozzák, akaratlanul is. Mi pedig sokszor éljük tovább az ő életüket.
Ahhoz, hogy ebből kilépjünk, magunknak kell rájönni arra, hogy ha megpróbáljuk másképpen értelmezni a boldogság fogalmát, akkor a jelenben nem csak a saját életünket tehetjük jobbá, hanem az övéket is.
Gyerekkorom óta azt éreztem, hogy boldogtalan vagyok. Azt gondoltam, hogy az életben lévő hiányosságaim tesznek boldogtalanná, meg még valami, amit hoztam magammal még valahonnan a születésem előttről.
Huszonévek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek: nem jól gondolom. Nem jól gondolom az életet, nem jól gondolom a boldogságot, a boldogtalanságot, a szerelmet, a szeretetet.
Pesszimistából optimista lettem, bár a kettő közti út nagyon hosszú és fájdalmas volt. De mára nincsenek béklyóim. Szabad vagyok, mert tisztában vagyok valamivel: mi is a boldogság, az, amelyet mindannyian keresünk egész életünkben.
A boldogság keresése egy folyamatos tanulás is egyben, amely életünk végéig tart.
De ehhez szeretnék asszisztálni mindenkinek, akit a magányossága és a boldogtalansága börtönbe zár.
Talán ez a küldetésem, talán nem...de egy biztos: az oldalt a jószándék vezérli és az, hogy mindenki, aki kétségbeesve keresi önmagát, és a saját boldogságát, könnyebben meglelje.
A nyilvánosság ezen formáját egy blogon kezdtem, amit megtaláltok lentebb. Az a blog mindenféle témával foglalkozik, a mai napig szerkesztem (annak a Facebook-dobozát illesztettem be a Bejegyzések menüpont bal hasábjába. Az itteni cikkeket pedig mindig publikálni fogom ott). A Ye.Smile-lal sokszor voltam kint Index2 címlapon, s ezeket mindenképpen sikernek könyvelem el, valamint a posztokon belüli rengeteg lájkot. Hálás vagyok, ha a szavaim célt érnek. És hálás vagyok, hogy ez az eszköz az utamba akadt.
Mindig azt tapasztaltam, hogy az ismeretségi körömben sokan kérnek tőlem tanácsot, ez úgy gondolom, talán a magas fokú empátiámnak és a helyes ítélőképességemnek köszönhető.
Most egy új felületet találtam, egyetlen témára korlátozva, amely remélem, sokatoknak hasznos lesz.
A gyerekkoromat nagyon sok rossz és fájdalmas élmény árnyékolta be, amelyek bizony sok mindenre megtanítottak, ezért ha úgy érzed, hogy szívesen tennél fel kérdést, vagy kérnél tanácsot, írj a lenti üzenetküldőn, vagy E-mail-ben.
Úgy gondolom, hogy ki kell mondanunk azt, ami fáj és meg kell osztani másokkal, nem tarthatjuk meg a tapasztalatot csak magunknak, mert lehet, hogy ezzel pont valaki másnak adunk erőt ahhoz, hogy túlélje, vagy jó irányba terelje az életét, gondolatait.
Köszönöm, hogy olvastál, remélem, a többi bejegyzés is segít neked...például a boldogság kutatásában.:)
Lia
E-mail: liakatona@index.hu
www.ye-smile-love.blog.hu
www.tudatos-boldogsag.webnode.hu
